Történet
Kezdetek
A váci büfé elindítása előtt az alapítok több étteremben dolgoztak. Legismertebb a Csintoványi Csárda melyet szintén nagyon sok munkával az első kapavágástól építették fel és nagy sikerrel üzemeltették.
A váci éttermet 1978 - ban nyitotta i. Revóczi Kálmán és felesége akkor még min BÜFÉ falatozó. A büfé rövididőn belül bebizonyította létjogosultságát, nagy népszerűségnek örvendett a sofőrök és munkás emberek között. i Revóczi mindig így fogalmazott: "Vendégeink az utcaseprőtől az ügyvédig, minden társadalmi réteg". Élete során nagy tiszteletnek örvendett vendégei és ismerősei körében. Hamar elhíresült az ő általa készített pacalpörkölt és babgulyás. Kínálata hagyományos magyar, erre a tájra jellemző ételekből és italokból tevődött össze.
Néhány példa: vesevelő, velőspacal, cigánypecsenye, sültkolbász, sültoldalas, szalontüdő, főzelékek, málna és jaffa szörpök. Alkoholforgalmazásra engedélye mindig is volt de sosem engedte bevezetni! Ez a büfé jelleg 17-évig tartott 1995 áprilisában megkezdődött a megújulás, az építkezés.
Jelen
1995-ben három hónap alatt felépült a jelenlegi formában látható étterem. A változás nagyon érzékelhető a kezdetekhez képest minőségi színvonalú lett a vendégtér és a konyha rész is. Az étterem 1995-2001-ig folyamatosan működött. De sajnos 2001 okt. 23-án bekövetkezett a tragédia az étterem megálmodója idősebb Revóczi Kálmán elhunyt. Több mint negyven évig ált a vendégek szolgálatába. Halála pótolhatatlan veszteség de egy biztos égi kávéház teraszán még most is dogozik!
